A Mozaik 360° Előadó-művészeti Találkozón előadó-művészeti szakmai konferenciát rendeztünk pódiumbeszélgetésekkel, szakmai előadásokkal, lehetőséget adtunk a TIE projektek bemutatkozására, mindként nap zárásaként pedig a közönséget vártuk színházi előadásra. Azoknak, akik a szakmai programon nem tudtak személyesen részt venni, zoom linken keresztül élőben lehetőséget biztosítottunk a programhoz való csatlakozásra.
Az esti fellépők egyike Udvaros Dorottya volt Majdnem Valaki című estjével, Hrutka Róbert és Kalmus Felicián közreműködésével.
Három évtizeddel első lemeze után elkészítette sokak által várt második önálló albumát Udvaros Dorottya. Az 1985-ben megjelent Átutazó Dés László és Bereményi Géza nagyszerű közös alkotása volt. A később CD-n is megjelent LP több tízezer példányban kelt el, vezette a slágerlistát, a magyar popalbumok nagy klasszikusai között tartják számon: a korong bekerült a „303 magyar lemez, amit hallanod kell, mielőtt meghalsz” című könyvbe is. Udvaros Dorottya, azért nem akart az Átutazó után újra lemezt készíteni, mert úgy érezte, az akkor előállt ihletett állapot egyszeri és megismételhetetlen. Elhatározása akkor változott meg, mikor találkozott Hrutka Róberttel, második albumának zeneszerzőjével.
„Azonnal megéreztem, milyen sokoldalú és érzékeny művész, és rögtön meg is kértem, hogy ha van kedve, írjon egy dalt az önálló estemre. Ebből végül három dal lett Bereményi Géza szövegeivel, aminek nagyon örültem, és szép lassan jött a többi is, nagyon könnyen. Voltak köztük líraiak, pörgősebbek, és elkezdtünk gondolkodni, miként álljon össze egy lemezanyag. Így született meg a Majdnem valaki” – mesélte Udvaros Dorottya.
Az új lemez sok szempontból az Átutazó világának folytatása. Bereményi szövegei ezúttal is a férfi-nő viszony finom árnyalatait vizsgálják, a nyolcvanas évek hangulatát persze felváltotta napjaink világa – 21. század címmel született is egy dal. „Hiába az azóta eltelt sok-sok év, a szerelem ügye Gézát és engem is lázba tud hozni, és mindketten úgy érezzük, hogy még mindig van mondanivalónk és ezer kérdésünk róla”.
A találkozó második napján a KB35 Inárcsi Színjátszó Közhasznú Egyesület Kimondva Kimondatlanul résztvevő színházi előadás várta a közönséget.
„Figyelj! A szerkesztőségben egy percre sincs leállás. Tudod miért? Mert a legkisebb provokáció hatására is eszeveszett hangulatot teremtünk. És mi szeretjük igazán pikánsra fűszerezni a munkahelyi légkört, ahol a szakmai minőség sohasem maradhat el. Nem engedhetjük meg magunknak, és nem is lennénk képesek rá, mert ez nem csak hivatás: ez a közös szenvedélyünk. Baromi sok melónk van abban, hogy ez egy igazán ütős csapat legyen. Mindenki zaklatott, na és? Ha valaki megcsúszik, akkor mi elkapjuk, mert a barátokra mindig lehet számítani. Akkor meg mi bajod? Na! Ki zaklatott még?”
Az előadás résztvevő színházi formában foglalkozik a szexizmus hétköznapi élethelyzetekben érvényesülő jelenségeivel. A témát az erőszakos kommunikáció, az aszimmetrikus emberi viszonyok, a hierarchizált kulturális beidegződések általános emberi kérdései felé tágítjuk a nézőkkel, akik folyamatosan befolyásolhatják a történet alakulását, kimenetelét.
Rendező: Szivák-Tóth Viktor
Alkotók: Béndek Réka, Boda Anna, Fazekas Anna Dorottya, Fodor Éva,
Kovács Anna, Kovács Zoltán, Villant Bálint, Urszinyi Ádám.
0 comments on “Mozaik 360°”