Liliomfi (Győri Nemzeti Színház)

VÍGJÁTÉK 2 FELVONÁSBAN

JEGYVÁSÁRLÁS

AZ ELŐADÁS A GYŐRI NEMZETI SZÍNHÁZ ÉS AZ AKTOR PRODUKCIÓ
KOPRODUKCIÓJÁBAN VALÓSULT MEG.

Két vándorszínész járja Magyarország tájait. Vidámak, jóképűek, tehetségesek, örülnek az életnek. Különböző kalandokba és szerelmekbe bonyolódnak, mint az ilyen fiatalok gyakran és rendszerint. Színészekről, csepűrágokról mesél Szigligeti színműve, derűvel, örömmel. A történet szerint Szilvai professzor azon mesterkedik, hogy nevelt leányát feleségül adja saját fiához. A fiatalember teljesen másfajta jövőt képzel el magának: Liliomfi néven vándorszínésznek áll, és udvarolni kezd a mit sem sejtő lánynak. Egymásba szeretnek, a professzor pedig ellenzi a házasságot, mert fogalma sincs arról, hogy éppen attól a férfitól félti a lányt, akihez egyébként feleségül szeretné adni. Mi nézők rögtön szívünkbe zárjuk az éhező, mégis mindig tréfára kész vándorkomédiásokat: Liliomfit és Szellemfit, megmosolyogjuk az erkölcsös vénkisasszonyt, Kamillát, és persze szívesen drukkolunk a fiatalok szerelmének beteljesüléséért…

Szilvai Tódor, oktató CSANKÓ ZOLTÁN
Kamilla kisasszony AGÓCS JUDIT
Mariska, árva DUNAI CSENGE
Liliomfi BRÓDY NORBERT
Szellemfi FEJSZÉS ATTILA
Kányai, fogadós TÖRÖK ANDRÁS
Erzsi, leánya MIHÁLYI ORSI 
Gyuri, pincér KOLNAI KOVÁCS GERGELY 
Schnaps Adolf, pesti fogadós fia SÁRKÖZI JÓZSEF
Zengőbércziné, Szomszédasszony MOLNÁR ÁGNES
Pejácsevich gróf, Szolga PÖRNCEZI ATTILA
Schnaps, fogadós Pestről KOPPÁNY ZOLTÁN
Pandúr, Szolga KLINGA PÉTER
Eksüdt, Kuruzsló, Szolga VENCZEL – KOVÁCS ZOLTÁN 
Díszlettervező LIBOR KATALIN
Jelmeztervező KÁRPÁTI ENIKŐ
Súgó VLASICS RITA
Ügyelő KARÁCSONY ANGÉLA
Rendezőasszisztens MOLNÁR VIRGÍNIA
Rendező SZŰCS GÁBOR

Premier: 2020. december 29.

Premier: 2020. december 29.
ONLINE

Színészeink a főpróba alatt maszkot viseltek, de az előadásokon maszk nélkül szerepelnek!

JEGYVÁSÁRLÁS

Az előadás létrejöttét az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatta.